{phocagallery view=category|categoryid=8|imageid=231} Nálunkfelé egyetlen mérgeskígyó-faj él, a keresztes vipera (Vipera berus berus L.). A nemzetség másik két romániai faja, a homoki vipera (V. ammodytes L.) és a parlagi vipera (V. ursinii Bonaparte) déli, melegebb megyékben fordul elő, de nem túl gyakori.
Nem helyi különlegesség, keresztes viperával egész Európában és Ázsia nagy részén találkozhatunk az erdőségekben, egészen az északi szélesség 67°-.ig. Ausztriában, az Alpokban 2000 m magasságban is előfordul, az erdőhatár felett. Annyban igazi remetei "lakos" hogy ez az a (mérges)kígyó faj, ami leginkább tűri a hideget, többször jelezték az északi sarkkörön túli területeken is.
A vipera nemzetségnevet Linné két szóból (vivo=élek és paro=szülök) alkotta meg, amely a biológusokat a „vivipara” (elevenszülő) szóra emlékezteti. Az így alkotott összevont szó a keresztes vipera elevenszülő tulajdonságára utal, ugyanis a lerakott tojásokból nyomban ki is kelnek a kicsinyek.
A keresztes vipera viszonylag rövid, vaskos kígyófaj, testhossza átlagosan 60-90 centiméteres. Pikkelyes bőrének színezete változatos, lehet szürkés, barnás, vöröses alapú, vagy éppen melanisztikus, egyszínű fekete is (Vipera berus varietas prester - nagyon ritka errefelé). Hátán barna, cikcakkos sáv fut végig a tarkótól a farok végéig, amit az oldalakon hasonló színű foltsor kísér. A tarkón jellegzetes X vagy Y alakú mintázat látható, de ez egyes tájegységek populációjában hiányozhat is. A sáv az inkább szürke alapszínű hímek esetében sötétebb, feketésbarna, míg a barnásabb nőstényeknél inkább világos. A hasoldal szürkés, fekete foltokkal tarkított, míg a farokvég alulról minden esetben sárga vagy narancssárga színezetű, még a teljesen fekete példányok esetében is.
Általában március végén, április elején jön elő a telelésből. Előbb a hímek jelennek meg, majd napokon belül a nőstények és a fiatal állatok. Az első hetekben keveset mozognak, sokat sütkéreznek védett, napos helyeken. A viperák kedvenc tartózkodási helyei a bokros, füves, köves, sziklás részek. A tavaszi és őszi időszakban szinte egész nap kint tartózkodik, míg a meleg nyári hónapokban inkább a reggeli és a délutáni órákban találkozhatunk vele. Nagy kánikula esetén a keresztes vipera "aestiválhat", mely egy időleges nyári passzív állapotot takar, amelyet az egyed bármikor megszakíthat. Én leggyakrabban vágástereken, málnás, szedres bozótban, kivágott fatönkök körül vagy ösvényeken napozni láttam őket, mindenfelé a remetei hegyekben a Limbustól a Kelenckőn át Eszenyőbükkig (és nem csak).
Április-májusban párosodnak (a hímek megküzdenek a nőstényért, de fogaikat nem használják e küzdelemben), az 5–18 kis vipera augusztus-szeptemberben születik, a harapásuk már mérgező, nyomban képesek táplálkozni (eleinte rovarokkal, később egerekkel, gyíkokkal, cickányokkal). Álkapcsukat a boákhoz hasonlóan ki tudják akasztani, egy alkalommal legalább félórán keresztül figyeltük gyerekeimmel ahogy egy fiatal, kb 30 cm-es példány egy nála kb háromszor vastagabb békát igyekezett lenyelni. Amikor magára hagytuk, már kb. kétharmada megvolt. Októbertől áprilisig egérfészkekben, faodúkban, farakások alatt, hibernálnak.
Nem túl félénk állat, de ha csak teheti, elhúzódik az ember elől. Emberre nem támadnak, csak hirtelen meglepve, ösztönösen harapnak.
Mindkét nem felső állkapcsához ízesülnek a méregfogak (4–5 mm), amelyek belül csatornásak és a méregzacskóvá átalakult fültőmirigyhez vezetnek. Mérgük igen összetett sárgás színű fehérje, szívbénító, sejtoldó, ödémát okozó hatással, amely akkor gyorsabb, ha a méreg nem izomba, hanem véráramba kerül. Elsősegélynél ne a kiégetést (különösen nem a „kiszívást”) alkalmazzuk, hanem kössük el a végtagot (általában végtag sérül), és minél hamarabb el kell jutni az ellenszérumot adó orvosi szolgálathoz. A halálos dózis kb 15 mg méreg ha egyenesen a vérbe jut. De általában ritka a halálos eset (előállhat egy hipotermiás krízis, ez esetben meleg tea, akár kevés bor, meleg borogatás segíthet, tömény alkohol azonban nem!), egy átlagos példány mérge egy felnőtt, 70 kg feletti ember számára nem jelent életveszélyt. Fokozottan védett faj!
Mindenkinek azt ajánlom, hogy eper- vagy gombagyűjtéskor előbb egy bottal piszkálja meg azt a helyet, ahová lehajol. De néha még lehajolni se kell, párszor volt "szerencsém" farkasszemet nézni az alacsonyabb bokrok ágain, egy esetben meg a saját komposztládám tetején sziszegő példánnyal is. Unokim már tudják, hogy a lábdobogás is elriasztja, hacsak nem az éjszakai hidegtől vagy a nemrég lehullott hűvös esőtől félig megdermedt állapotban vannak.
