A vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea L.) az a vadontermő gyümölcsfaj, amely a sajátos domborzati viszonyoknak, termőhelyi adottságoknak köszönhetően jól képviseli az erdélyi vadnövénygyűjtés hagyományait, jelenlegi helyzetét. Az erdélyi populációival kapcsolatos román és magyar szakirodalom meglehetősen szegényes, az állományok helyéről, nagyságáról, számáról kevés a fellelhető adat, mindössze egy-két szerző publikációira lehet támaszkodni. A beltartalmi összetevők és ezek egészségvédő hatásával kapcsolatban is alig néhány említést tartalmaz az irodalom. Ugyanakkor a külföldi szakirodalmi adatok alapján tudjuk, hogy a vörös áfonyában található polifenolok (katechinek, fl avonoidok, antociánok), szerves savak (aszkorbinsav, benzoesav, urzolsav, szalicil-sav stb.), fémkomplexek és egyéb összetevők számos emberi egészségre gyakorolt hatással rendelkeznek. Ezek közül a legfontosabbak: protektív hatás kardiovaszkuláris megbetegedések esetén), gyulladáscsökkentő hatás, daganatos betegségek elleni védelem, antibakteriális, antivirális és gombaellenes hatás, vércukorszint-csökkentő hatás, a retina sejtjeit védő, és gyomorfekély esetén kuratív hatás. Ismert továbbá a növény asztmaellenes és májvédő hatása, valamint szabad-gyökök elleni védelemben való hatékonysága.
Erdélyben a sajátos és természeti kincsekben gazdag földrajzi környezet, nemzedékek tapasztalata, a népszokások és hagyományok sajátságos, igen gazdag növényismereti tudáshoz juttatták elődeinket. A vadnövények felhasználásának célját és módját nemzedékek tapasztalata, a közösség hagyománya alakította. A növények neveit illetően feltűnő, hogy a termesztett növények elnevezése nagy területen megegyező, a táplálkozásra, gyógyításra, mágikus célokra összegyűjtött vadnövények népi terminológiája viszont gyakran már falvanként is eltérő lehet. Gyümölcsneveink közül a meggy tűnik a legrégebbinek, kétségtelenül ugor eredetű szavunk. A vörös áfonya esetében a „meggy” szó használata szerepel a fásmeggy, havasi meggy megnevezésekben, de ismert a piroskokojza név is. Gyergyóremetén a piros(vörös) kokojza/kukojza megnevezés terjedt el. Az áfonya népi megnevezései tekintetében az derül ki az erdélyi gyűjtési adatok tükrében, hogy áfonya és kokojza, mindkettő a Vaccinium-ra vonatkozik, rokon értelműek, és nem egy növényfajt, hanem egy növénynemzetséget (genus) neveznek meg. Mindkettőnek vannak piros (ill. vörös) és fekete jelzői: az előbbiek a V. vitis-idaea L., az utóbbiak a V. myrtillus L. jelölői. A vörös áfonyát cserző- és festőnövényként és emellett számos betegség enyhítésére is fogyasztották és fogyasztják. A népgyógyászatban termését szemfájás és látási panaszok esetén, míg levelét vízhajtó teaként vese- és vérnyomáspanaszok ellen használták. Termését anorexia kezelésében, köszvény gyógyításában és lázcsillapítóként is használták, továbbá antiszeptikus hatásai végett alkalmasnak tartották a húgyhólyag és a húgyutak fertőzéseinek gyógyítására is.
A vörös áfonya (Vaccinium vitis-idaea L., Ericaceae) az erdei fenyvesek, lucosok, havasi fenyérek örökzöld törpecserjéje. Cirkumpoláris elterjedésű faj, amely környezeti igényéből fakadóan Európában nemcsak az arktikus tájakon, de a szubalpin, alpin régióban is mindenütt megtalálható. Erdélyben jelentős vörös áfonya populációk találhatók a Nyugati-Kárpátokban, valamint a Keleti-Kárpátokban a maroshévizi tájegység (Drăgus, Büdös-patak, Vajda csúcs, Vajda-patak, Bâtca Stejii, Bélbor, Fancsal ), a gyergyói tájegység (Öreg-hegy, Kereszt-hegy, Tatárka, Gajnásza, Dél-hegy, Cohárd ), a csíki tájegység (Hargita vonulata, Csomád, Nagy-Hagymás) és az udvarhelyi tájegység (Bucsin-tető, Bogdán he-gyese, Verőfény) területén (Csedő 1980).Korábban fel sem vetődött a fenntartható gazdálkodás vagy a gyűjthető vad-növények óvásának problémája Erdélyben.
Napjainkra egyrészt a magashegyi régiók ökoszisztémájára ható megváltozott abiotikus és biotikus stressz tényezők, köztük az átalakult társadalmi, gazdasági viszonyok okozta fokozott környezet-kihasználás miatt egyre sürgetőbbé vált néhány vadon termő gyümölcsfaj, köztük a vörös áfonya erdélyi populációinak óvása. Napjainkban a vörös áfonya élőhelyeinek közelében a lakosság, elődeitől eltérően gyakran, bizonyos idényhez köthető, kizárólagos megélhetési forrásnak tekinti a gyűjtési tevékenységet, ezzel is veszélyeztetve a havasi vadnövények állományát és biológiai diverzitását. Jóllehet a gyűjtési helyeket és a gyűjtött gyümölcsmennyiséget illetően napjaink romániai szakirodalma meglehetősen szegényes, következtetések néhány adattal kapcsolatban is levonhatók; az 1973-as és 1980-as gyűjtési adatok összevetésével megállapítható, hogy a maroshévizi tájegységből 1973-ban 2200 kg, 1980-ban 2800 kg ; a csíki tájegységből 1973-ban 79 500 kg, 1980-ban 63 000 kg ; és a Hargita vonulatának állományaiból 1973-ban 65 000 kg, 1980-ban 60 000 kg gyümölcsöt gyűjtöttek. Romániában a vörös áfonya nem található meg a védett növények listáján. A 2011-ben megjelent 49-es és 262-es számú Környezetvédelmi Törvény szabályozza ugyan néhány, a vörös áfonya élőhelyének is számító terület védelmét, de magát a növényt és a gyűjthető mennyiséget azonban nem.
A vörös áfonya, elsősorban a benne termelődő arbutinnak köszönhetően az extrém környezeti tényezőkkel szemben nagyon ellenálló, mínusz negyven fokos hidegben, erős szeleknek kitetten is megél. Árnyéktűrő, de a tűző napot is elvi-seli, nem véletlenül a felső erdőhatár és a szubalpesi zóna, az 1300–1800 méter tengerszint fölötti magasságok lakója. Élőhelyeire a 4,5–8,0 °C átlaghőmérséklet jellemző, –35, +35 °C határértékekkel. Mivel gyökérzete viszonylag sekélyen, a talajfelszín közelében és inkább szétterülve található, a ritka és nagymennyiségű csapadék helyett a rendszeresen kis mennyiségű vízellátást kedveli. A savanyú kémhatású talajokat igényli; legeredményesebben ott terem, ahol a pH 3,2–5 között van. Élőhelyeinek talaját rendszerint magas nyershumusz tartalom, de jó vízgazdálkodás és jó levegőzöttség jellemzi.
Nagy biotikus értékkel rendelkező gyümölcsfaj, amely számos fontos hatóanyagot tartalmaz. Fontos összetevői a polifenolok. A vörös áfonyában jelen levő polifenol vegyületek közül a cserzőanyagokantioxidáns és adsztringens hatásúak. A cserzőanyagok közé tartozó antocianidinek szabad gyök-megkötő képességgel rendelkeznek. A vörös áfonyában elsősorban antocianidin-glikozidokként fordulnak elő. Lee és Finn (2012) kutatásai alapján az antocianidin-glikozidok a következő eloszlásban találhatók meg a gyümölcsben: cianidin-3-galaktozid (79%), cianidin-3-glukozid (10%) és cianidin-3-arabinozid (11%). A flavonoidokvörös áfonyában előforduló legfontosabb képviselője a flavanol (Hakkinen és Karenlampi 2000), valamint az izoqvercitrin. A glükóz-észterek közül kimutatható a vacciniin, elsősorban benzoesavhoz kapcsoltan jelenik meg. Az arbutin erős antioxidáns, elsősorban a levél tartalmazza. A szerves savak közül az aszkorbinsav és a benzoesav van jelen, amelyekbaktérium- és gombaölő hatással rendelkeznek az urzolsav antikarcinogén hatású, kardioprotektív és gyulladáscsökkentő. A szalicilsav jelentős epidermiszképző, gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatást fejt ki. A kávésav bizonyítottan antioxidáns; a galluszsav egyrészt a tannin felépítésében van jelen, másrészt szabadon is előfordul a növényben; az almasav a gyümölcs savanykás ízét okozza, a borostyánkősav hidroxiszármazéka. Az alfa-ketoglutársav az aminosavképzés fontos faktora; a ciklohexán-karboxilsava tannin felépítésében van jelen, de kismértékben szabadon is megtalálható a vörös áfonya gyümölcsében, adsztringens hatású, influenzaellenes gyógyszerkészítmények hatóanyaga.
