{phocagallery view=category|categoryid=8|imageid=414}A haris érdekessége, hogy elsősorban szürkületkor és éjszaka énekel, amikor a jellegzetes recsegő hang - a faj latin tudományos neve is a hangutánzó Crex crex - a hidegebb, sűrűbb levegőben messzebb terjed.
A haris egyike az északi félteke legsérülékenyebb madárfajainak. Állománya az utóbbi évtizedekben drasztikusan csökkent, elsősorban az élőhelyéül szolgáló nedves kaszálórétek fogyatkozása miatt. Eurázsiai elterjedésű faj. A Brit-szigetektől Szibériáig terjed fészkelőterülete, de a mediterrán régióban csak ritkán települ meg. Viszonylag későn, május közepe után tér vissza afrikai téli szállásáról. Délkelet-Afrika füves tájain telel, ezért vonulási útvonala rendkívül hosszú. Afrikai telelőterülete pontosan nem ismert. Mivel a faj a Szaharán keresztül vonul, fokozottan kitett az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribb Szahel-övezeti szárazságnak. Legfontosabb élőhelyei a nedves rétek, kaszálórétek, ártéri ligetes területek.
Testhossza 27–30 centiméter, szárnyfesztávolsága 46–53 centiméter, és testtömege 135–200 gramm. Kisebb,csibe nagyságú, rövid csőrű madarak, háta barnásfeketén hosszanti csíkozású, lágyéktájon fehér és vörös harántcsíkozás látható, szárnyai vörösek.
A haris elsősorban állati eredetű táplálékot fogyaszt, főként szöcskéket, bogarakat, hangyákat, szitakötőket, legyeket, fülbemászókat, pókokat, százlábúakat, gilisztákat. Esetenként fiatal békákat és kisemlősöket is elfog. Növényi eredetű tápláléka fű-, gyom- és gabonamagvakból áll.
Életmódja, tápláléka a kövér rétekhez köti s ezért nem minden évben ugyanazokat a területeket keresi föl, hanem ott fészkel, ahol az adott évben a rétek nedvesek. Bizonyos pontokon némely évben sok van, máskor meg ugyanott hirmondója sem akad. Különösen kedveli az olyan területeket, ahol a párbaállási időszakban (május-június) a növényzet 50 cm-nél alacsonyabb, és amelyek jó takarást biztosító száraz kórósokkal szegélyezettek. A territóriumot jelző hímek szinte mindig valamilyen bokor vagy bokorcsoport mellől szólnak. Ez is jelzi, hogy az élőhely ilyen típusú tagoltsága rendkívül fontos a haris számára. A tavaszi visszaérkezés után (április vége, május eleje) a hímek változó nagyságú (5-10 hektár) territóriumot tartanak, amelyet jellegzetes "reszelő" hangjukkal jelölnek ki. Az éjszakai órákban (22 és 5 óra között) a legaktívabbak.
A párbaállás májusban kezdődik. A 12-15 cm átmérőjű, 3-4 cm mély, levelekkel bélelt fészket a tojó építi, amelybe 3-12 tojást rak. A fészek sok esetben a még alacsony - 50 cm-nél alacsonyabb - növényzetben van, közel a kaszálót szegélyező magaskórósokhoz. A tojó egyedül kotlik. A fiókák 16-19 nap múlva kelnek ki, önállóan táplálkoznak a tojó - és esetenként a hím - felügyelete mellett. A fiókákat a nedves réteken, kaszálókon vezetgetik, azok 34-38 napos korukra válnak röpképessé. A későn visszaérkező, valamint a másod és pótköltő madarak miatt a fészkelési időszak július végéig, augusztus elejéig is elhúzódhat.
A gyergyói medence állományát egy 2003-ban végzett felmérés alapján 180-220 költő párra becsülték. Ennek jelentős része a Nagyréti láp, a Bogáros és a Maros árterületén még fellelhető nedves területek valamelyikén fészkel.
