{phocagallery view=category|categoryid=7|imageid=456}
Más ismert nevei: szemérmetlen szömörcsög, szemtelen szömörcsög. Románul "pula ciobanului", angolul "stinkhorn", németül "Stinkmorcheln", lengyelül "sromotnik smrodliwy", franciául "satyre puant", "phallus impudique", "morille du diable", "fausse morille (verte)", "œuf du Diable", oroszul "Весёлка обыкновенная". A Pallas Nagy Lexikona "bögyörő gomba" néven ismeri.
Fiatalon a pöfetegekhez hasonló burokba van zárva, amelyből később a kucsmagombához hasonló termőtest nő ki. Ekkor a magas, törékeny, fehér tönkön zöldes színű, ragadós, erősen bűzlő süveg ül.
A fiatal gomba tojásszerű, gömbölyű, sima, fehéres, halvány, barnásszürkés színű. -(Népiesen boszorkánytojásnak vagy ördögtojásnak is nevezik.) Áttetsző külső burka alatt kocsonyás tartalma érzékelhető. Az eléggé vastag kocsonyás rétegben a második burok alatt már benne ül a fejletlen süveg és a tönk. A leszedett boszorkánytojásból a gomba otthon is tovább fejlődik, kinő. Fiatalon a gömbszerű „boszorkánytojás" 3-6 (10) cm átmérőjű. Föld alatt fejlődik, külső burka bőrszerű, puha tapintású, alján micéliumzsinórral. Egyesek szerint ebben a formájában még ehető, aki megeszi, állítja, hogy különleges íze van. Később tojás alakúra megnyúlik, a talajból kissé kiemelkedik, piszkosfehér, okkeres színű lesz. Ekkor a gomba a külső burkot felszakítja, és a tönk néhány óra alatt magasba emeli a süveget.
Süvege harang vagy kúp alakú, fent csúcsos és lyukas, 3-7 cm magas, 2-5 cm átmérőjű. A tönkkel csak a tetején nőtt össze, de hosszában rásimuló, zárt. Felülete gödrös. Termőrétege a süveg gödörkés felületét borítja. Színe olajzöld, felülete igen nyálkás, szétfolyó, csúcsán fehéres gyűrű van. A legyek kedvelik, és bőven ellepik, ezek hordják szét a spóráit. A spórapora fehér.
Tönkje a fenyvesekben jellemzően hosszú, akár 25-30 cm-ig is megnő, 2-5 cm vastag, középen a legszélesebb, henger alakú, belül üres. Lombhullató erdőkben hajlamos vaskos tönköt nevelni. Színe fehér, felszíne szivacsosan likacsos. A tönk tövében a felszakadt külső burok, mint a tönköt körülvevő nagy bocskor megtalálható, alján micéliumzsinór vezet a talajba.
Húsa a tönkben mereven puha, törékeny, a süveg termőrétegében szétfolyó.
Fiatalon szagtalan vagy nyers pityókára emlékeztető szagú, később áthatóan dögszagú. Aki a szagát már ismeri, a gombát több méter távolságból is észreveszi.
Nyári, kora őszi gomba, amely mindenféle erdőben, árnyékos, bokros helyeken magányosan vagy többedmagával kisebb telepekben, helyenként tömegesen terem. Száraz, meleg időben eléggé gyakori. Gyökérélősködő.
Átható rossz szaga miatt nem fogyasztható, de nem mérges. A teljesen zárt, fiatal, kocsonyás gombát, amely még szagtalan, egyes országokban eszik, és sajátságosan jóízűnek mondják.
Igen hasonlít hozzá a homoki szömörcsög, ami a Székelyföldön nem fordul elő, ismereteim szerint. Az kisebb, karcsúbb, burka halványlilás, rózsaszínes. Ez a faj napos helyeken, homokos talajon, alföldi lomb- és fenyőerdőkben, akácosokban, a szőlőkben is gyakori, ahol mint a szőlő parazitája káros. Első rátekintésre a szömörcsög emlékeztet a kucsmagombákra, de a tönk tövén a bocskor, a ragadós süveg és rossz szaga jól megkülönbözteti azoktól. Ráadásul a két gomba termőideje sem fedi egymást, amikor a szömörcsög gyakori, a nálunk honos kucsmagomba félék már eltüntek az erdőkből. A fiatal, zárt gomba a pöfetegekhez hasonló, de kettévágva látszik benne a tönk és a süveg kezdeménye, azon kívül kocsonyás, belső rétege révén is könnyen megkülönböztethetjük.
Íme, mit tud róla a Pallas Nagy Lexikona:
[...]régi följegyzett neve Clusius gombái között (1601) a «szemerchyek» (Maurachen), Beythe Nomenclatora 5. lapján (1583) pedig «zömörchök», amelyből a szömörcsök vagy szömörcsög gomba lett. Ugy látszott, ez a szó is nyelvtani korcsalkotás. Tekintetbe vévén azonban, hogy a magyar nyelvben a csek vagy csök szó (bikacsök, Tájszótár 40. l., korbácsot is jelent) ma is élő szó: Diószegiék még szóképzésre is felhasználták (csékcsillag, helyesen csekcsillag); Apácai Csere pedig cseges, csögös vagy csögös-bogas (l. Bütyök) jelzőkkel jellemzi a fák ágazatját és tőkéit; a szemercsek (szemércsek, szméremcsek) régi érdekes szóképzés lehet, melyet vagy Beythéék csináltak vagy mint népies kész szót hallottak. E szerint a szemércsek ugyan olyan jelentésü mint a Phallus. Figyelembe veendő itt még az is, hogy az Ehrenfeld-Codex a XV. század második negyedében zemerseg (a. m. szeméremség = pudor) szót is említ. Diószegiék a szömörcsög analogia alapján «redőcsög» gomba génuszt is alakítottak. Ezek után a szömörcsög szót a Phallus L. génusz nevének meghagyván (a leirását Szemércsek), B. a Verpa Sw. lesz A Verpa Sw. a redőgombanemüek (Discomycetes, Helvellacei) génusza, a Helvellától a szabályos harangalaku sima kalapja különbözteti meg. Földben termő, délibb vidéki, ehető gombák. Ide tartozik a gyűszü alaku B. (V. digitaliformis Pers. gyűszügomba ). Szára ujjnyí hosszuságu, kalapja 2,5 cm. magas és széles, fekete-barna. Erdőben terem; Svájcban és Felső-Olaszországban a piacon árulják.
Szemércsek (növ., szömörcsög, szégyengomba, Phallus L.), sajátságos, kifejletten a himvesszőhöz hasonló nagyobb, puha, mulékony, földön növő gomba. Ph. Impudiens L. (l. a Gombák I. mellékletén) eleinte olyan mint a tojás (boszorkánytojás, ördögtojás), fehér, azután 10-16 cm. magas sejtes-gödrös, lába fehér, kalapja pedig haranforma, éretten barna-zöld és nyálkás. Kellemetlen hullaszagot terjeszt maga körül, de tulajdonképen nem mérges. Lába néhány óra alatt teljes magasságig felmered. Homokos agyagos földben, erdőben, szőllőben vagy kertben, ,kivált meleg eső után jelenik meg. V. ö. Borbás Természettudományi Közlöny 1897). L. Bögyörőgomba.
