Románul:tulichină, piperul lupului
Németül: Pfefferstrauch
A farkasboroszlán vagy vadboroszlán (Daphne mezereum), a boroszlánfélék családjába tartozó, lombhullató, felálló szárú kis cserje. Jellegzetes tavaszi cserjénk. Apró rózsaszínes virágai már lombfakadás előtt megjelennek, általában kora tavasszal (február-március).
Erősen mérgező növény (gyökere, héjkérge, termése).
Közepes termetű (30–150 cm magas), ritkás ágú, lombhullató cserje. Ágai vesszőszerűek és igen hajlékonyak. A fiatal hajtások kérge sárgásbarna, finoman, bozontosan szőrös. Az ágak végén csomókba tömörült, fordított lándzsa alakú levelek 3-8 centiméter hosszúak és 1-2,5 centiméter szélesek, ülők, ép szélűek. Válluk ék alakba keskenyedik, színük felül élénk, de fénytelen zöld, fonákjuk szürkészöld.
Az erős illatú, bíbor, rózsaszínű vagy kárminpiros (ritkán fehér) virágai kettesével-hármasával az ágak felső részén, az előző évi lehullott lomblevelek hónaljában nyílnak. Az oldalra néző, kocsány nélküli virágcsomók megszakítás nélküli, füzérszerű virágzattá rendeződnek. A hosszú csövű, 4 cimpájú virágtakaró kizárólag sziromszerű csészelevelekből áll, a valódi sziromlevelek hiányoznak. A méhek számára a farkasboroszlán erősen illatozó virágai kora tavasszal az első, szívesen látott táplálékforrást nyújtják.
A borsó nagyságú, fénylő korallvörös álbogyótermések csoportosan ülnek a levélüstök alatt. A termés és a kéreg erősen mérgező alkaloidokat, diterpén-észtereket (mezerint és dafnint), továbbá flavonoidokat tartalmaz, a szájüregben és a torokban égető és kaparó érzést okoz. A madarak, különösen a billegetők és a rigók szívesen eszik a terméseket, így segítve a növény terjedését.
A homeopátiás szerekben viszketéssel járó bőrbetegségek kezelésére használják. A népi gyógyászatban fogfájás ellen a növény vagy a kéreg meleg főzetével öblögették a szájat, Suceava környékén reuma elleni fürdőhöz használták, ősszel szedett leveles ágának főzetét bélgiliszta ellen tartották hatásosnak, összetört magját pedig köhögés ellen. Az állatgyógyászatban, a növény főzetét a tetves borjú, szarvasmarha lemosására használják. Az állatgyógyászatban, gyímesbükki adatok szerint, "disznóvész" ellen keverik az állat ételébe, Gyergyóalfaluban disznóorbánc ellen. A humángyógyászat májbaj ellen használja: 1 cm-és darabját teszik egy liter pálinkába, majd - miután leszűrik - naponta egy kanállal fogyasztanak belőle éhomra. A virágjából főzött tea görcsoldó, jó gyomormenés ellen is. A román népi növényismeret festőnövényként is számon tartja: leveles ágával és kérgével sárgára festettek, ha levébe kékkövet tettek, tompa kék színt nyertek.
A magyar népi elnevezések farkas- vagy vad- előtagúak: farkas -alma: Gyimesbükk, -borostyán: Méra, Magyarlóna, Vista, Szászfenes, -boroszlán: Gyimesbükk, -hárs: Gyimesbükk, Gyergyóalfalu, -virág: Borszék, Ketesd, Magyarbikal), vad (-borostyán: Inaktelke, -boroszlán: Árapatak, -borostyán: Kalotaszeg több pontján, -burusnyán: a Nagy-Homoród és a Nagy-Küküllő között, -burusnyán: Szováta-Szakadát, -hurustyán: Szováta-Szakadát). Az előtag, más európai nyelvek terminológiájához hasonlóan, negatív szemantikai tartalmával a növény mérgező, illetőleg hasznavehetetlen voltára utal. A farkas- előtagúak mindg analitikus metaforák. Kalotaszegen előfordul még a növény neveként: erdeji borostyán, hangabarack, kutyaborostyán, mezeji borostyán, piros borostyán.
Hazánk védett növényeinek listáján megtalálható.
