A Magyar Néprajz köteteit lapozva sok érdekes, Gyergyóremetén gyüjtött eredetmondát is fellelhetünk. Nekem egyik-másik visszaközön nagyanyám esti meséiből, amikoris nem Jancsi és Juliskával, hanem mondákkal, bibliai történetekkel, vagy saját életéből vett történetekkel traktált elelvás előtt.
Az ember teremtése:
A másodlagos nemi jegyek, szakáll, bajusz keletkezésének színtere általában egy paradicsombeli patak, amelyben az ősszülők megmosdanak. Ahol testüket vízzel érintik, szőrzet támad. Változat nélküli monda, amelyben a teremtéskor Szent Péter keni be a kopasz, még lélek nélküli embereket valamilyen oldattal, amitől szőrzetük nő (Gyergyóremete, Csík m.; Nagy I. gy. 1968).
A szakáll és a bajusz eredetéről szóló monda legismertebb típusa: Ádám egy paradicsomi folyóban mosdott. Isten tanácsára teste bizonyos részeit érintette a vízzel, s azokon a helyeken kinőtt a szőrzete. Ily módon nyert tekintélyt Éva előtt. (Tíz változatot tartunk számon: Kálmány 1893a: 44-45; Berze Nagy 1940: II. 601-603; Bosnyák 1977: 71; kéziratos gyűjtések: Kósa László: Csengersima, Szatmár m., 1966; Nagy Ilona: Kálmáncsa, Somogyudvarhely, Somogy m., 1966; Gyergyóremete, Csík m., 1968; Cserhátsurány, Nógrádmarcal, Nógrád m., 1969).
Népek, foglalkozások
Az egyes népek teremtését, mint már szó volt róla, a magyar népköltészet sem tárgyalja elég illedelmesen, ahogyan más népek is élvezettel gúnyolódnak azokon, akik tőlük nyelvben, szokásokban, viseletben stb. különböznek. Valószínűleg román monda magyar változata az alábbi, de hadd örvendjünk, hogy legalább önkritikus szemléletű mondánk is van: „A vízözön után megindult az Isten egy jó emberivel, már nem tudom kivel. Ahogy értek valamilyen tárgyat, abból mind teremtett egyféle nemzetet az Isten. S már kezdték számlálni, hogy mán minden nemzetet teremtettek, csak magyart nem. Vitatkozásba jöttek a társával, mer a társa nem akarta, hogy magyart teremtsenek. Azt mondta a társa, hogy a magyar büszke, káromkodós. Az Isten nem fogadott szót, oszt elérték a lúganéjt. S az Isten belerúgott a lúganéjba s kiugrott belüle egy félrecsapott kalapú magyar s egyet káromkodott és azt kérdezte az Istentül, hogy hol az igazolvány. Így lett a magyar és olyan büszke lett, mint amilyen vót” (Gyergyóremete, Csík m.; Nagy I. gy. 1968).
A cigány eredetéről igen sok mondatípust tart számon a kutatás. A mondák mindegyike a sötét bőrszín eredetének okát mondja el. A legérdemlegesebb változat szintén az imént idézett kiváló mesélőtől, Petrét Ferencnétől származik. (Uff, hibás az adat, Petréd Ferencné a helyes név, első kézből tudom, nagyanyám húgának sógorasszonyáról lévén szó - SzD) A monda különös értéke, hogy az egyetlen olyan adat a magyar folklórban, amelyben a fehér áldozat szerepel.
„Az Isten a cigányt azért teremtette, hogy a katolikusok legyen kinek adják az alamizsnát. S mikor megteremtette, az es fehérbőrű vót, mint mi. S nem vótak a népek belenyúgóva, hogy nem tudták kiválasztani, hogy kinek adják az alamizsnát. S akkor {5-126.} kérték az Istent, hogy áldozatot mutatnak bé, hogy akinek adni kell az alamizsnát, az változzon el. Az vót az áldozat, hogy egy fehér lovat nagy máglyára felhúztak és elégették. S akkor keletkezett egy nagy tó a tűz helyén, s akkor fekete vízzel vót teli a tó s ami cigány vót a világon, az mind benne vót hat hétig. S amikor kigyüttek, mind feketék vótak. Így lettek a cigányok feketék és így vált ki, hogy kinek kell anni az alamizsnát” (Gyergyóremete, Csík m.; Nagy I. gy. 1968).
