A keresztény egyház szentjei és vértanúi sorában legalábbis a Kr. u. II. század óta ünneplés tárgyai azok az ártatlan kisdedek, kiket a Máté evangéliumában feljegyzett (2., 16-18.) jámbor hagyomány szerint Nagy Heródes, az idemeai Antipatros fia, Betlehemben és környékén azzal a szándékkal mészároltatott le, hogy köztük a zsidók Messiását, féltett trónja követelőjét is leölesse.
E régisége mellett azonban az ünnep időpontja jó sokáig ingadozott, a karácsonytáji többi emléknappal együtt. Ennek oka azonban egyszerűen az, hogy maga ez ünnepkör középpontja régebben a Vízkereszt volt. Erről csak a IV. század vége felé hárult át a Jézus embertestben való első megjelenésének, tehát már a születésének ünneplése az ifjabb Karácsonyra.
Az Aprószentek napja különben már az evangélium tanúsága szerint is szorosabb kapcsolatban állott a Vízkereszttel, legalább annyiban, amennyiben ez a napkeleti bölcsek hódolatának az emléknapja. Hisz Máté imént idézett helye, a Heródes öldökléséről szóló versek, egyenesen a mágusok jöttéből és abból a körülményből folynak, hogy ezek Heródestől tudakolják a zsidók újszülött királyát, kinek csillaga őket Júdeába vezérelte. A Karácsonnyal való szorosabb kapcsolat különben már csak azért sem lehet régibb az V. századnál, sőt talán ennél is fiatalabb, mert az Aprószentek napját megelőző két ünnep kijelölése is a Karácsony dátumának végleges megállapításától függött. Ez pedig, jóllehet már 554-ből említi egy római ünnepjegyzék, legalább a nyugati egyházat illetőleg, általánossá csak Justinianus császár egy törvénye erejével emelkedett.
Ugyanez időtájban válhatott el a Vízkereszttel való kapcsolatból és csatlakozhatott negyedik napul (dec. 28.) az Aprószentek ünnepe is a Karácsony mellé.
A bibliai történet – a templomi prédikációk következményeként – meglepő elevenséggel élt még századunk elején is az aprószentek napja szokásai mögött. Pl. a fiúgyermekek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítette vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniáját pedig arra magyarázta, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedni. A korbácsolás rítusa azonban korántsem függ össze a bibliai történettel, hanem pogány termékenységvarázslás és katartikus rítusok halvány emléke, amelyet az egyház úgy erősített meg, hogy a korbácsolásra használt vesszőt felvette szentelményei közé. Az ilyen vessző vagy a belőle font korbács a betegséget hárította volna el az emberektől. Máig sem tudjuk azonban, hogy az aprószentek napján szokásos korbácsolás rítusát és képzeteit az egyházi gyakorlatból, esetleg a szomszéd népektől tanultuk-e el, vagy történelmünk mélyebb rétegeibe vezet vissza. 16. sz.-i egyházi források említik a „vesszők megszentelését”, világi források pedig már a 15. sz.-ból tudósítanak a korbácsolás népi formáiról. 20. sz.-i formái: az aprószentek napját megelőző estén, általában azonban aprószentek napján a legények vagy fiúgyermekek vesszőköteggel vagy vesszőből font korbáccsal gyengén megcsapkodják a lányokat, asszonyokat.
Gyerekkoromban még élt a szokás Gyergyóremetén, a még meg nem házasodott férfiemberek (kisgyerektől a legényekig) fűzfavesszőből nyolcágúra font korbácsokkal járták a falut, az ismerősöknél, rokonoknál, szomszédoknál házaltak, a következő versikével:
Apró szentek, darabos Dévid
Kint a jégen korcsolyázik,
Eltörött a korcsolyája,
Másik Dávid megcsinálja.
Fúrja, faragja, és mégis
Faragatlan hagyja.
Mustármagot hoztam,
El szabad-e hinteni?
A legényeknek - na, nem mindenkinek 
- pántlika járt az aprószentekelésért. A pántlikák száma fontos fokmérője volt a legénytársadalomban elfoglalt poziciónak.
Remetére jellemző volt a máshol nem jellemző szokás, hogy december 30-án, Dávid napján a lányok aprószentekeltek, de nem házaltak, hanem az utcán sétáló legényekre lestek. És nem kímélték a őket, amint azok tették Aprószentek napján. Nem volt tanácsos legényembernek aznap az utcán lófrálni!
