Gyergyóremetei gyalog puskások (pixidarii) az 1619-es összeírásban

Az alábbi adatsort az "Egész Csik-, Gyergyó- és Kászon Székek 1619 esztendőbéli universalis Conscriptioja - Gyalogos puskások összeírása Csík-, Gyergyó- és Kászonszéken 1619-ben" című dokumentumban találtam. A dokumentum része a "Főnépek, lófők, darabantok, szabadosok, jobbágyok és zsellérek összeírása Kézdi-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszéken" címen ismert dokumentumnak. A dokumentum Bethlen Gábor székely politikájában nagyon fontos helyet foglal el, az ezt megelőző adatgyüjtésre ez az adatsor tette fel a koronát.

Mint már máshol jeleztük Erdély az 1600-as év után egy sajátos problémakörrel szembesült. A székely főnépek és tehetősebb lófők érthető módon törekedtek arra, hogy az 1599 végén és 1600 elején felszabadult jobbágyaikat visszaszerezzék. De ennél sokkal veszélyesebbé vált a frissen felszabadult szabad székelyek önkéntes jobbágyosodása.

Következésképpen állandóan csökkent a katonai szolgálatot teljesítő székelyek száma. Már Bocskai István intette tanácsosát, Petki János székely generálist, hogy „zászlóink, némely székben hat, kiben több, kiben kevesebb, üresen állnak”. Nincs ok rá kétkedni az információ megalapotottságában. Márpedig ez szűken számítva is 3500 katonát jelentett. Bethlen Gábor még súlyosabbnak látta a helyzetet. Állítása szerint is „a zászlók üresek, és csak szegény Bocskai fejedelem idejétől fogva is közel hat ezer székely lett jobbággyá”. Megjegyzi ugyanakkor azt is, hogy „az egész székelységen” tízezer jobbágynál több van. Ezért is fontos volt a valós helyzet felmérése és rögzítése, hogy megfelelő alapot teremtsenek a problémák orvoslására.

A székelyföldi jobbágyság sokszínűsége újabb színfoltokkal gyarapodott. Szerkezetében a kincstár számára lefoglalt (konfiskált) jobbágyok aránya csaknem minden székben többségbe jutott vagy annyira megnövekedett, hogy a másik két réteg (ős- és fejekötött jobbágy) közül külön-külön egyik sem vehett fel vele a versenyt. A konfiskálás előtti és utáni jobbágyok alrétegei, bár látszólag csupán az időhöz kötöttség jegyeit viselték magukon, mégis a jogi megkülönböztetés hordozói maradtak. A kincstár számára lefoglalt jobbágyok képezték a fejedelmi eladományozás tárgyát. Az eladományozások száma és aránya Báthory Gábor idejében egyaránt jelentős volt.

Ugyancsak növelte az áttekintés nehézségét az ős- és fejekötött jobbágyok tisztázatlan állapota. Az ősjobbágyokra nézve az állandóan változó idő meghatározása (az 1562. év, a Mihály vajda uralma, az 1602. évi medgyesi országgyűlés előtti székelyföldi jobbágyok számlálhatók-e az ősjobbágyok sorába) maradt továbbra is a tét, a fejekötött jobbágyok esetében pedig a jobbágyosítás/jobbágyosodás okai, körülményei és jogossága okozott gondot a kérdés rendezésében.

Mindezek figyelembevételével már nem furcsa, hogy ez az összeírás - sokkal inkább, mint bármely, ezt megelőző összeírás - elsősorban gazdasági jellegű, és nem katonai összeírás, ugyanis erre az időre világossá vált, hogy a megfelelő gazdasági alapok nélkül a hagyományos székely katonai társadalom hamarosan összeomlik és nem lesz képes továbbra is teljesíteni a rá bízott határvédelmi és egyéb katonai feladatokat.

Az összeírás érdekesslge, hogy amíg Kézdiszéken csak az ökrök (Bov.), lovak (Equi) és tehenek (Vac.) családfőnkénti számát jelölték, Csik-, Gyergyó- és Kászonszéken már számba vették ezeken kívül a sertéseket (Por.) és juhokat (Oves) is, sőt néha külön a paripákat (Equi) és kancákat (Equae) is, amint azt a gyergyóremetei adatsorban is látjuk.

REMETE
pixidarii: