'Ladisforelle' jelentésű galóca szavunkról régóta tudjuk, hogy nem lehet egyéb, mint a szláv glavatica átvétele (SIMONYT: Nyr. XXXIX, 301), de magyar hangalakjának története mindeddig rejtélyes volt előttem Azt hittem ugyanis, hogy hosszú óra csakis a szláv úv kapcsolatnak lehet a fejleménye, s ezért érthetetlen volt előttem a felteendő egykori (szláv glavaticai) *gálávatica hangsor -áti- részének eltűnése. Nemrégiben azonban valamit keresve a Helységnévtárban, megakadt a szemem azon, hogy Csík megyében Gyergyóremete és Gyergyóvárhegy közelében egy-egy Galocás nevű telep van, így, rövid o-val. S ez nem lehet sajtóhiba, mert GÁMÁN ZsIGMONDnak 1863-ban megjelent (erdélyi) Helyság-Névtárában és CzF.-ban is így van.
Mivel pedig ez a Galocás helynév csak olyan eredetű lehet, mint pl. Halas vagy Békás,nyilvánvaló ebből, hogy a galóca hangsornak régebben rövid o-val való *galóca változata is volt. (Az OkISz.-ban és a NySz.-ban csakugyan vannak o betűvel írott adatok is, de ezeket eddig persze mindenki csak tökéletlen írásnak tarthatta és ezért hosszú ó-val olvasták őket.) Ennek felismerésével pedig rögtön megvilágosodott előttem galóca szavunknak eddig olyan rejtélyes magyar hangtörténete. A szláv glavatica-ból nyelvünkben először is*gálávática lett. De mivel ez a hosszú és csupa nyílt szótagból álló hangsor szinte predesztinálva volt az egyszer ejtésre, ezért -tede- -te- típusú egyszerejtés (MNy. XXX. 70) következtében avá kapcsolat kiesésével csakhamar *galáthá lett belőle (tehát íme: a maidnem az egykori av kapcsolat fejleménye), ebből pedig a két nyíltszótagos hangtörvény alapján *gáláccá.
Ilyen helyzetű cc megrövidülésére a rece szó hangtörténetével kapcsolatban nemrégiben (MNy. XXIX, 240) már idéztem több példát, egyebek közt a szláv opaticai R. apácca - apáca esetét is, s így lett e *gáláccá alakból is *gálácá. Az á-nak a megelőző d-ra gyakorolt hátraható elhasonító hatása (l. erről HORGER, MNyj. 199—200. §.) következtében aztán a *gálácát, *gálácák, *gálácánakféle járulékos alakokból *gálocát stb. lett, s ebből való elvonásként keletkezett a rövid o hangú *galocát * galóca alak. (Vö. pl. Ágota, Bagonya, Bagota, Koka, Inota, Kalocsa, Kaloda, Kalota, Kamocsa, Szent-katolna, katona, koponya, Magdolna stb.)
Hogy aztán ebből a *galóca alakból utóbb galóca lett, annak •vagy az az oka, hogy ca, -ce képzős kicsinyítőnek fogták fel (a -ca, -ce képzősök töve t. i. azonos az alanyesettel, ez pedig nem lehet a magyarban o végű), vagy talán csak az, hogy -oca végű szó igen ritka a magyarban, talán csak az egy koca ilyen, míg -óca végű több is van: lóca, kabóca, pióca, N. gombóca. Teljesen ugyanilyen eredetű különben a (szláv samonica ‹ *szamonca ‹ * szamóca ‹) szamóca hosszú ó-ja is. Hogy ez az a kiesése következtében beállott pótlónyúlás volna, arról szó sem lehet. (L. erről MNy. XXVI, 86, jegyz.)
HORGER ANTAL: in Magyar Nyelv – 31. évfolyam – 1935. Melich János: Vác
