pedagógiai író, közíró

(Gyergyóremete, 1883. július 16. – Kézdivásárhely 1963. május 13. )

Polgári iskolát Gyergyóditrón (1900), tanítóképzőt Csíksomlyón (1905) végzett. Tanító Borbándon, Abafáján (1905-20), Székelykeresztúron (1920-26), Székelyudvarhelyen (1926-29) és Kézdivásárhelyen (1930-46). Oktatásügyi és népnevelő írásait Az Iskola, Székely Újság, Székelyföld, Székelység s a Brassói Lapok közölte. Számos vidám színművet, jelenetet, kuplét írt, ezek egy része a Bohém Világ, Népújság, Herkópáter hasábjain is megjelent.

egyházi író, ferences szerzetes

(Gyergyóremete, 1908. január 15. – Dés 1993. december 27. )

908. január 15-én született Gyergyóremetén földműves szülők gyermekeként. Édesapja elesett az első világháborúban, özvegy édesanyja egyedül nevelte. Középiskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson (1923) és a csíksomlyói Ferences Szemináriumban (1927) végezte, 1923. IX. 11: Mikházán lépettbe  a ferences rendbe. A noviciátus után Csíksomlyón érettségizett. Teológiai tanulmányait a vajdahunyadi ferences teológián fejezte be (1931). 1929. VI. 27 - ünnepélyes fogadalmat tett, 1931. VI. 28: szentelték pappá.

Hitszónok Kolozsvárt, hitoktató, 1937-től Kolozsvárott házfőnők. Vajdahunyadon (1931-40), lelkigyakorlat-vezető Székelyudvarhelyen (1940-42),  a kolozsvári rendtartomány titkára, folyóiratszerkesztő (1942-43), Székelyudvarhelyen a Szerafikum prefektusa (1943), Szatmárnémetiben házfőnök (1944-48), Kaplonyban plébános (1948-51). 1951-57 között kényszerlakhelyen él Máriaradnán, majd Désen, utána a szatmári, végül a dési zárda lakója.

Hosszas türelemmel viselt betegség után halt meg az Úrban, életének 85., szerzetességének 64., papságának 62. évében, a dési kolostorban, 1993-ban. Hagyatékában a személyes iratai, fényképei mellett számos kézirata is fennmaradt.

színész, színigazgató

(Gyergyóremete, 1831–Rozsnyó, 1875. március 22.)

1848-as honvéd. 1850-ben lépett színpadra. Előbb jellemszínész, majd közel tízévi működés után igazgatásba kezdett.

író, a Magyar Írószövetség elnöke

(Gyergyóremete, 1915. április 1.-Budapest, 1993. május 24.)

Írói pályáját versekkel kezdte az 1930-as évek közepén, két verseskötete is megjelent: 1937-ben a Tájkép, elöl guggolva én, majd 1942-ben a Zöld levél árnyéka. A versek még sokáig kísérik pályáján, 1945 után is jelentkezik költői művel (Ének a termelőszövetkezetekről, 1950). Ami azonban egész munkássága szempontjából sokkal fontosabb, hogy a versírással párhuzamosan foglalkozik prózával is. Az 1930-as években írt novelláiból már a későbbi, tapasztalt prózaíróra is következtethetünk.

Erdélyi ifjúsága, a diákoskodás a kolozsvári egyetem közgazdasági karán, Asztalos Istvánnal, Bözödi Györggyel, Jékely Zoltánnal, Kiss Jenővel, Szabédi Lászlóval közös irodalmi fellépése (a Termés 1943-as őszi és téli kötetében), bekapcsolódása az antihitlerista ellenállásba, sokoldalú életismerete és mind népi, mind nemzetközi felelősségérzete a II. világháborút követő magyarországi pályaívén is az együttélés erkölcsét tette posztulátummá. 1945 után pályája Magyarországon bontakozott ki. Itt keletkezett művei közül a Hideg napok c. dokumentumregény (Bp. 1964) az 1942-es újvidéki tömegmészárlást idézi fel. A megfilmesítő – szintén erdélyi számazású – Kovács András a "személyes felelősség drámájá"-nak nevezte a regényt, mely Zile geroase c. alatt románul is megjelent Sever Noran fordításában Bukarestben (1967). A hazai magyar kiadás elé (Tanulók Könyvtára, 1970) Aszódy János írt előszót. Parázna szobrok c. munkája (Bp. 1975) ugyancsak a II. világháborút idéző s a történelmi felelősséget kutató regény.