A csutakfalvi Szent Margit kápolna

{phocagallery view=category|categoryid=12|imageid=409}Csutakfalvánsokáig nem volt templom, csak egy szabadban álló csengettyű. Először egy lakóházból átalakított kápolna, majd 1940-ben Pál Elek plébános által lebontatott, majd közfalak nélkül újra felépített segédkántori lakás adott helyet a szentmisék bemutatására. Ezt 1942-ben szentelték fel Árpádházi Szent Margit tiszteletére. 1968-ban Orbán László plébános, pápai prelátus lebontatta és egy nagyobb kápolnát építtetett.

Árpádházi Szent Margit IV. Béla királyunk és Lászkárisz Mária leánya. Már születésekor (1242) atyja fogadalmat tett, hogy hálából, amiért az ország a tatárinváziótól megszabadult, a domonkos apácákhoz ajánlja.

Napja a tél közepén, január 18-án a csutakfalvi lakosság nagy ünnepe, amelyre a község többi részéről is nagy számban jönnek. A templom befogadóképessége miatt a tanulóifjúság külön szentmisén vesz részt. A búcsún a környező falvak lakói és a szomszéd egyházközségek papjai is részt vesznek, így róva le kegyeletüket a magyarság egyik legnagyobb szentje, Árpádházi Szent Margit előtt.

Hasonló olvasnivaló