Furcsa élményekben van része néhanapján a magamfajta kutakodó embernek. Sokszor nem tudom, nevessek-e, sírjak-e, bosszankodjak, vagy csak a korszak, a "korszellem" számlájára írjam a megtalált írásokat, riportokat. Így jártam ezzel az 1957 májusában a Művelődés májusi számában megjelent riporttal is. Több dolog miatt is érdekes az egész, az először itt megjelenő"szórvány-ipar", "szórvány-gyárak" kifejezés majd tíz éven át volt a romániai magyar (kultúr)propaganda kedvenc szófordulata, a munkás-paraszt "egymásraborulás" zsargonjának jellemző eleme. Másrészt amikor anyira eszméltem, hogy kezdtem meg- és kiismerni a körülöttem zajló életet a riport szereplőinek tekintélyes hányada már szintén "cserbenhagyta a közösséget", nem maradt meg közülük csak pár, tiszteletre méltó, megbecsült ember. Harmadsorban személyes érintettségem is van a dologban - na nem, nem az hogy én is szerepeltem azon a bizonyos színpadon, hanem az, hogy szüleim éveken, évtizedeken át, minden hivatalos tisztség és ellenszolgltatás nélkül végezték azt a kultúra-szervezési munkát - beleértve az amatőr színjátszó csoport létrehozását és működtetését is - , ami a pártalapszervezeti titkár elvtársnak, a klub-igazgató feleségnek, a nagy zenebarát, szovjet iskolákban kupálódott mesterből lett mérnöknek és társaiknak nem sikerült.
Rég volt, tán igaz se volt. De azért érdemes elolvasni!
Rohamosan fejlődó szocialista iparunk egyik fiatal képviselője - s a maga nemében ma még egyetlen - a gyergyóremetei tejporgyár. A korszerű gépekkel felszerelt üzem olyan, mint egy óriási laboratórium. A tejporgyár nem egyedülálló, de egész újkeletű és nagyszerű gyakorlati bizonyítéka a Szovjetunió önzetlen segítségének, barátságának. A gyár tervezésében, építésében szovjet mérnökök is részt vettek. A gépek nagyrészét a Szovjetunió szállította hazánknak. Az új iparágban még tapasztalatlan mérnökeink szovjet kollégáik segítségével dolgozták ki a termelési folyamatokat. Végül Pop Ștefan, Ciuperca Constantin, Meţiu Vasile, Birsan loan. Rusii Petru és mások az üzem mesterei közül, a Szovjetunióban nyertek szakképesítést. A nagyszerű gépek s az új technika e kis várában érdemes elmélyedni az itt dolgozó emberek életébe, problémáiba.
- Bár az ország különböző városaiból verődtünk össze, nagyon sok rendes, lelkes ember van itt - újságolta mély meggyőződéssel Şendroiu Steleana, a laboratórium egyik fiatal vegyésze, mikor az emberekről kezdtünk beszélgetni. Sokan közülük még az építés idején kerültek ide.
Aztán itt maradtak. Másokat Kolozsvárról, Temesvárról, vagy éppen Bukarestből helyeztek a mező közepén épült új gyárba. Olyan is akadt - egy-kettő - aki néhány hét, vagy hónap után ,,megunta az elszigeteltséget", vissza kívánkozott városra, kényelmes, „kulturális körülmények közé“, s cserbenhagyta a közösséget, megfutamodott a nehézségek elöl. De a többiek a helyükön maradtak, ma is ott vannak. Rabul ejtette őket az épülő gyár, az újért folyó küzdelem, az építés, alkotás láza. A változatos és sokat nyújtó nagyvárosi élet után nekik sem volt könnyű megszokni a vidéki egyhangúságot, az új környezetet, leküzdeni a kezdet nehézségeit.
De sikerült. Hogy miért? Erre ugyancsak Şendroiu Steleana nagyon találó szavai adnak választ:
- Kezdetben minden szokatlan volt számunkra. A környezet, a munka ... Az utóbbival nem is boldogultunk volna a szovjet elvtársak segítsége nélkül. Azt azonban tudtuk, hogy rövid idő alatt itt is megváltozik a helyzet, megjavulnak a körülmények. Minden kezdet nehéz, s az eredmények rajtunk múlnak. De az új gyárba, az új munkához egész emberekre van szükség. Olyanokra, akik nemcsak a diplomájukat, hanem a szívüket is idehozták...
Eltelt három esztendő. A tejporgyár dolgozói szívvel-lélekkel, egész emberekhez méltóan megküzdőitek a nehézségekkel. Megismerték a gépeket, elsajátították az új technikát és fáradhatatlanul dolgoztak azért, hogy a hazai tejpor semmivel se maradjon mögötte a külföldinek. Áldozatkész munkájukat siker koronázta. A termelési tervet rendszeresen túlteljesítik. A termékek minősége egyre jobb. A gyár ma már a gépek technikai kapacitásánál is többet termel. Amint utólag értesültem, felvetődött az üzem bővítés gondolata is. A más vidékről jött dolgozók számára egészséges és kényelmes lakóházakat építettek. Şendroiu Steleana és a többiek előrelátásai valóra váltak: megváltozott a helyzet, megjavultak a körülmények. De azért még van tennivaló bőven. Most már gondoskodni kel! a dolgozók művelődéséről is. Arról, hogy szabadidejüket hasznosan és kellemesen tölthessék. Erről beszélgettünk Szigeti elvtárssal, a pártalapszervezet titkárával. Már a gyakran használt többesszámból is sejtettem, hogy nemcsak a maga nevében beszél s hogy a művelődési feltételek megteremtése nemcsak egy-két ember szívügye. Később meg is győződtem erről.
- Mi tudjuk azt, hogy az emberek mind többre vágynak. A művelődési, szórakozási lehetőségek hiányát mi is érezzük - mondta Szigeti elvtárs - De a türelmünket nem veszíthetjük el. Amikor én idekerültem, itt még csak sáncok voltak. Ma a korszerű gyár mellett új lakóházak, étkezde, klub, könyvtár, rádiósítási állomás, mozi áll a dolgozók rendelkezésére. A klub ugyan kicsi, de az üzem vezetősége már tervbe vette a megnagyobbítását, amennyire a lehetőségek azt megengedik. A klubhelyiség, bár nagyon szép és barátságos, valóban kicsi. A dobogószerű színpad nem alkalmas nagyobb színdarabok előadására. Színjátszó csoportot így nem is alakíthattuk, a műkedvelői tevékenység szervezésében azonban már megtették az első lépéseket. S amint azt Szigeti Gizella klub-igazgató mondta, vannak már cselekvő résztvevői is a művelődési életnek. Takács Zoltán mérnök az egyik "fő mozgató erő". Păcurarii Vasile mérnök nagy zenebarát, tagja a nemrégen alakult kis zenekarnak is, amely már rendszeresen próbál. Van néhány jó énekes is, mint Bara Olga, Andreica Victoria, Şendroiu Steleana ügyes táncos. A már „felfedezett“, műkedvelők a közelmúltban bemutattak egy szórakoztató tarka műsort. Többre nem futotta még erőinkből, noha a szereplők között Szigeti József, a pártalapszervezet titkára is ott volt. A műkedvelők azonban lelkes klubigazgatójukkal az élen, további terveket szőnek. A különféle műkedvelő csoportok létrehozását megnehezíti az, hogy a gyár munkásai három váltásban dolgoznak így több szereplőt és rendszeres összpróbákat igénylő műsorok előkészítéséhez nem foghatnak hozzá. Éppen ezért rendszeresíteni szeretnék a tarka-műsorokat és az irodalmi délutánokat. S ez feltétlenül hasznos lesz. A tejporgyár dolgozói azonban többre is vágynak: színdarabokat, hangversenyeket, vidám műsorokat s hivatásos művészeket is szeretnének látni, halani. Es ez már csak "külső" segítséggel oldható meg. Égető kérdés ez. S megoldásában jelentős szerep hárul a rajoni művelődési házakra, a néptanácsok művelődési osztályaira. Az előbbiek legsikerültebb műsoraikkal ajándékozzák meg időközönként a szórvány-gyárak dolgozóit. A művelődési osztályok pedig a rajon legjobb csoportjait küldjék el néha vendégszerepelni. S erre találjon alkalmat, lehetőséget - évente legalább egyszer, - a legközelebbi színház és filharmonikus zenekar is.
Meglehet, hogy az ilyen látogatás nem hoz anyagi hasznot, de annál nagyobb a politikai - erkölcsi hatása.
S ez minden fáradságot megér. S ha már a színházakról van szó, szeretnék megjegyezni egyet-mást, egy nemlétező „színház" remetei látogatásáról. A közelmúltban meglátogatta a tejporgyárat a ,,maroshévízi városi színház"(?) megbízottja. Bejelentette a „színház" esztrád-tagozatának vendégszereplését.
A tejporgyáriak, örömükben, hogy már hozzájuk is ellátogat egy művészcsoport, nem sokat firtatták a "maroshévízi színház" múltját, megalakulásának körülményeit. Csupán a műsor iránt érdeklődtek.
- Operett-részletekkel akartunk jönni, de arra gondoltunk, hogy itt úgy sem értik meg s így kabaréműsorral jövünk - volt a fellengős válasz. A megállapodott időpontban aztán meg is jelent a hévízi „ trupa" Zonda Lajos és Cezara Canibiri vezetésével. (Az első operett-énekesként mutatkozott be. aki ugyan "le van tiltva" öt éve, de azért "most fellép". ... Hadd érezzék magukat megtisztelve a remeteiek!? Hogy ki és mi okból tiltotta le, azt elfelejtette megmondani.) Ami a műsort illeti, hadd idézzem a tejporgyár egyik dolgozójának szavait:
- Amit a hévízi színház rendezett itt öt lejért, az ... kész cirkusz volt. Még szerencse, hogy borús volt az idő, s nem volt nagy közönség. A "hatásos" műsor összeállítását nem is ismerem pontosan. Annyit sikerült megtudnom, hogy a „trupa“ tagjai néhány operett-részletet és elavult slágereket énekeltek meglehetősen ripacskodva. Hát ilyen szellemi, táplálékot nem kérnek a remeteiek!
Amint mondották, művelődni vágynak, de nem hajlandók rossz portékát venni jó pénzért. Különben szeretettel várnak és szívesen látnak minden műkedvelő, vagy hivatásos művészegyüttest!
RANDJÁK JÓZSEF
Művelődés»1957»X. évfolyam»5. szám, 1957-05-01
