A falu gazdasági-társadalm i fejlődése, a faluközösségen belül végbemenő szerkezeti változások a X IX . század végén és a XX . század elején kihatottak a helység művelődési életére is. A hagyományos népi kultúra kereteit jelentősen módosították a polgári művelődés elemei. Ezeket a városról érkező kultúrtényezőket a falu igyekezett saját feltételeinek, saját értékeinek megfelelően adaptálni. Így történt ez a színjátszás esetében is.
A faluban élő kis- és középgazdák gyermekei közül egyesek városon mesterséget tanultak, mások pedig tanítói pályára készültek. Ezek az ifjak az új környezetben a megszokottól eltérő kulturális valósággal találták szembe magukat, melyből kiragadták a lelki alkatukhoz, gondolkozásmódjukhoz közel álló értékeket, a faluba való visszatérés idején pedig mindezt megpróbálták beépíteni a falu kultúrvalóságába.
Az olvasó feltehetné a kérdést: miért főleg a színhiázat hozta magával a remetei ember a város kultúrából?
A választ a népi hagyományban kell keresnünk. Ha ugyanis figyelembe vészük azt a tényt, hogy a farsangi és a lakodalmi maszkurázás a népi színjátszás alkotóelemeit hordozta magában, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a kulturális alapréteg fogékonnyá tette őket a színházzal szemben. Bizonyításképpen hadd említsük meg, hogy a legtöbb színdarabot farsang idején adták elő.
A népi színjátszás kezdeteit a XIX . század második felében jelölhetjük meg, mivel ekkor kezdődött a gyergyóremetei ifjak kirajzása a jelentősebb kultúrközpontok felé, szellemi és szakmai továbbképzésük érdekében. Forrásaink azonban csak a XX. század első éveiből léteznek,az első említés 1901. január 6-ról származik és az iskola által 1900. december 25-én megtartott gyermekelődásra utal: „Az egyik előadás az iskola nagyobb termében karácsony másodnapján este hat órakor kezdődött. A csepp jószágok szorongó szívvel húzódtak meg a csinos színpad kulisszái mögé, és dobogó szívvel lesték az előadás kezdetét.
Valami nagyobbnak kell ma történnie, sejtették. Sejtelmük teljesült is, mert a derék rendezőség széles körű tevékenysége olyan közönséget vonzott az előadásra, milyent ritkán láthat az ember egy vidéki községben. Ott volt Remete értelmességének nagy része csak nem teljes számban és a szomszéd Ditróból többen.
A darab ügyes betanítása, a csinos díszletek, a rendezés pontossága, az előadás szabatossága és az alakítások ügyessége, de különösen az énekszámok és betétek gyönyörűsége egészen meglepte és elragadta a közönséget. Óriási erőket meghaladó munka lehetett a gyermekek gyenge erejét és járatlanságát tekintve — mire a rendezőség vállalkozott.
Azonban, hogy e nagy vállalatának derekasan és nagy buzgalommal felelt meg, mutatja a szép eredményt, mert mindnyájan egy kedves emlékű estével távoztunk haza. Legyen ezért köszönet Molnár Károlyné tanítónőnek és Robarek Juliska tanító kisasszonynak az énekszámok nagyszerű betanításáért és szakavatott vezetésért. Molnár Károly és Orbán Dénes uraknak az előadás pontosságáért és ügyességéért...“
Felismerhetjük a korabeli tanítók kiemelkedő szerepét az előadások előkészítésében, illetve megszervezésében. Erre a tevékenységre utal 1902. április 20-án a Gyergyó című hetilap egyik újságírója, amikor értékelni próbálja a helybeli tanítók tevékenységét: „...a gyergyói kath. népiskolai tanítók nemcsak a szorosabb értelemben vett iskolai munkát végzik derekas alapossággal, de általában a társadalom mindenik rétegében ott találjuk szorgoskodni őket mint a haladás, míveltség, tisztesség... terjesztőit, s önzetlen munkásait. Azért mondom önzetlen munkásait, mert tényleg úgy is van ám az, hogy az iskolai oktatás fára>dalmai után sem kapják meg megfelelő díjaikat. Az iskola falain kívül teljesített misszióért éppen semmi jutalmat sem nyerhetnek, pedig lényeges bizony az a működésük is, mely a tantermen kívül játszódik le csaknem állandóan. Ez alkalommal Gyergyóremete község tanítóiról szólok. El vannak zárva a világtól, de nem elmaradva, szegény községük alig-alig képes kiszolgáltatni apró részletekben fizetésüket, sok
kellemetlenségnek vannak e miatt kitéve és ők mégis lelkesednek, buzgólkodnak, nem vesztik ambíciójukat. Ilyen a gyergyói tanító..."
A műkedvelő előadások előkészítésében és megszervezésében a tanítók mellett kiemelkedő szerepet vállaltak az orvosok, valamint a faluban rövid ideig tartózkodó mérnökök is. Ilyen esetről olvashatunk a Gyergyói Újság 1903. január 18-án megjelent szám ában: „A gyergyóremetei műkedvelők e hó 10-én előadást rendeztek. Színre került Gál József kitűnő vígjátéka, A peleskei nótárius. A jótékony célú előadás igen jól sikerült, s a kezdet nehézségeit tekintetbe véve a szereplőket méltó dicséret illeti meg.
Kiemelkedő Szilágyi Károly mérnök, ki nemcsak mint peleskei nótárius oldotta meg derekasan feladatát, hanem mint rendező, s az egész előadás értelmi szerzője valóban nehéz feladatot végzett, teljes sikerrel...“ Fél év múlva a gyergyóremetei műkedvelők újabb színdarabbal jelentkeztek. A hírt 1903. július 5-én közölték a gyergyói lap olvasóival: ,,A Gyó-remetei műkedvelők színtársulata folyó hó 5-én előadást rendez. Színre kerül ez alkalommal Tóth Kálmán kitűnő vígjátéka, A nők az alkotmányban,..“
A példákat sorolhatnók... Tény azonban, hogy az első világháború előtt szervezett évi 2 — 3 előadás fő mozgatóereje a helyi értelmiség, főleg a tanítók lelkiismeretes munkája volt. A műkedvelő csoportok tevékenységéből részt vállaltak a falu kisiparosai és kereskedői is.
Az első világháború utáni időszakban a színelőadások szervezését egyre inkább az ún. kulturális körök vették át. Ezek közül az iparoskörnek kiemelkedő szerepe volt a falu művelődési életében. Tagjai 1872-ben külön dalárdát alapítottak. Ez az iparos dalárda szinte minden előadáson egy-egy nótával képviselte magát. Az iparos körnek külön könyvtára volt. A könyveket a színelőadásokból szárm azó jövedelemből vásárolták. A könyvállományt történelmi és szépirodalmi regények alkották, de a cowboy könyvek száma is igen nagy volt. Rendszeresen megrendelték a napi-, a heti- és képeslapokat is. Mivel nem rendelkeztek könyvtárossal, az olvasóterem és a könyvkölcsönzés lehetősége csak adott időben, főleg pedig vasárnap állt a körtagok rendelkezésére. A kör tagjai a múltismeret, valamint a szülőföldszeretet elmélyítésére törekedtek. A kör keretén belül két szabó — Laczkó Elek és Pál Dénes — számos történelmi témájú előadást tartott. Az iparos kör tagjainak legértékesebb tevékenységét azonban mégis a népi színjátszás megszervezése képezte.
A két világháború közötti időszakban az iparos műkedvelők nemcsak a legtöbb színmű előadásával emelkedtek ki, hanem azok színvonalával is. Minderről nemcsak az öregek visszaemlékezései, hanem a korabeli sajtó is tudósít. így például 1927. december 11-én a Gyergyói Újságban a következőket olvashatjuk: „...a gyergyóremetei iparos olvasókör műdkedvelő csoportja f. év december 3-án szépen sikerült műsoros estélyt rendezett, amelynek keretében színre hozta Almásy Tihamérnak A tót leány c. népszínművét, amely a szakszerű rendezés és a kiváló szereposztás folyamodványképpen kellemes estét szerzett a műpártoló közönségnek. A szereplők valamennyien fényesen oldották meg feladataikat. Különös elismerést érdemelnek a következők, Balázs Mariska a címszerepben, Balázs Kereső Juliska, Gyarmathyné Nagy Brigitta mint Máthé Júlia és Balázs Amali mint Ötös Mari javasasszony zajos szerepében arattak zajos sínért. A siker teljességéhez hozzájárult a férfiszereplők nagyszerű alakítása, Dányi Ferenc, Kábdebó Antal, Kábdebó Gerö, Balázs János és Balázs István brilliánt játéka. Szerepeltek még Szász Veronika, Laezkó B. Viktoria, Balázs B. Ilonka és Juliska, Laczkó Mariska és Balázs Évike, továbbá Balázs Barabás, Fejér Antal, Pál Dénes, kik valamennyien jók voltak," Az előadásokból származó jövedelmet nem költötték el öncélúan. Azonkívül, hogy bevételek egy részéből saját könyvtáruk bővítették, jövedelmük nagy részét a falu szempontjából hasznos célokra fordították. A Gyergyói Újság 1928. február 26-án arról tudósít, hogy: „A remetei iparos olvasókör f. hó 18-án tartotta farsangi bálját színelőadással egybekötve a községháza nagytermének javítási alapja javára. Ez alkalommal színre hozták Szigligetinek örök értékű színművét, a Szökött katonát, amely az újkori színpadi irodalom ürességei után igen kellemes hatást gyakorolt az eszményiség után vágyakozó műpártoló közönség lelkére. A darab szereplői valamennyien elismert színpadi tehetségek, átérezve alakításuk fontosságát, tudásuk legjavát produkálták...“
Az előadások magas színvonaláról emlékezett meg a; gyergyószentmiklósi lap 1932. április 3-án is: „A Remetei Iparoskör március 28-án rendezte ez évben első műsoros estélyét, színre hozva Molnár Ferencz Józsi című vígjátékát1, ami nem remélt sikert eredményezett, annyira hogy még a legszigorúbb kritikusok is kénytelenek voltak elismerni, hogy Remetén ennél nívósabb és szebben gördülő játékot még a hivatásos színészek sem produkáltak. A rendezés elsőrangú technikája és a szereplők szép összjátéka folytán a darabban egymást követő tömegjelenetek filmszerűen peregtek le..."
A színelőadások előkészítése és megszervezése igen nagy anyagi erőfeszítést követelt. A műkedvelők gyakran veszteséget könyvelhettek el az előadások után. így történt ez 1936. március 1-én, amikor az iparos kör tagjai, bemutatták az Iglói diákok című színművet: „Az erkölcsi siker az egyedüli amit elkönyvelhetünk, az anyagiakról keveset szólhatunk, mert bizony a mai viszonyok között egy ilyen estély megrendezése tetemes költségbe kerül."
A műkedvelő előadásokkal járó költségeket leginkább az ún. úri körök bírták anyagilag. Ezek időnként különböző elnevezések alatt szerepeltek, tagjaik azonban a falu földesurai, valamint az egyház képviselői voltak. E körök rendezvényein az első világháború előtt nem vehettek részt sem az iparosok, sem pedig a szegényebb falulakók. Különállásuk biztosítása érdekében az általuk szervezett rendezvényeken igen magas belépési díjat kértek, ami lehetetlenné tette az átlag falulakó számára a részvételt. Ilyen esettel találkozunk 1897-ben, amikor is, a szervezők bevallása szerint, „...összes bevétel 431 fr. 16 kr. Ebben felülfizetés 233 frt. 88 kr. Kiadás összesen 80 frt. 37 kr. Marad tiszta jövedelem 350 frt. 79 kr." Ez a bevétel megfelelt egy 5 holdnál nagyobb, középminőségü termőföld értékének. Más esetekben a rendezvényt zártkörűnek nyilvánították.
Külön kört szerveztek a falu vállalkozói, illetve középgazdái is, ez polgári olvasókör néven szerepelt. Az előző szervezetekhez hasonlóan ez utóbbin való részvételi lehetőség szintén vagyontól és társadalmi helyzettől függött.
Az első világháború után végbement társadalmi változások a faluban lehetetlenné tették az ilyenfajta körök, létezését. Az emberek felfogásában végbement változások sem kedveztek a háború előtti korszak kasztszerű rendezvényeinek. Az új helyzetben az egyház vállalta magára a hajdani körök újraszervezését és, hogy növelje a művelődési körök hatóerejét — tehát a falu szegényebb lakosai közötti népszerűségét is, igyekezett tagjai közé bevonni a tanítókat, a falu középgazdáit. Tömegalapjuk növeléséért az előadásokra a szegényebb falulakókat is meghívták. Ilyen esetről tudósít 1928. január 8-án a Gyergyói Újság cikkírója. „A remetei Kath. Népszövetségi Olvasókör gyönyörűen sikerült művészestély keretében ünnepelte meg Szent Szilvesztert. Dr. Pál Gerő községi orvos magas nívójú ünnepi megnyitó beszéde és az egész előadást kísérő finom humorral fűszerezett konferánsza mellett, Zakariás Istvánné, dr. Pál Gerőné és id. Kábdebó Antalné úrhölgyek rendezésével színre hozták a Lakodalom című kétfelvonásos és \ Krízis című egyfelvonásos vígjátékot. A művészi rendezéhez szervesen kapcsolódott a szereplők odaadó és figyelmes alakítása, valamint a közönség lelkes pártfogása, amely a községháza nagytermét zsúfolásig megtöltötte és melyen a társadalom minden rétege szép számmal volt képviselve,“
A kör szervezői a magyar és az egyetemes irodalom remekeinek egyre tökéletesebb bemutatására törekedtek. 1928. április 22-én a Gyergyói Újság hasábjain a következő értékelést olvashatjuk. „A Noszty fiú esete Tóth Marival c. négy felvonásos darabot hozták színre Remete műkedvelői 15-én vasárnap este. Mint mindig, ez alkalommal is olyan készségről és rátermettségről tettek tanúságot, hogy méltán lehet irigyelni a remeteieket (...) A színdarab szereplői közül dr. Pál Gerőné, Kabdebó Antalné adtak kitűnő alakítást, de páratlanul jó volt a két öreg kisasszony szerepében Vártérészné és Kápáid Terka, akik úgy játszodták meg szerepüket, hogy ha nem tudtuk volna életkorukat, még elhittük volna róluk, hogy zsörtölődő nagynénik. A főszerepben György Jóska kitűnő főhadnagyot alakított, Kábdebó Antal mint ezredes, Dányi Ferenc pedig Bubenyilik szerepében volt elsőrangú, Puskás Antal és Lajos már egész hivatásos műkedvelők lettek. Tóth Marit Puskás Magduska játszodta a tőle megszokott, egészen biztos alakítással. Igen jó volt még Fénya István Marinka szerepében és Puskás Piroska, de általában egyenként és összesen mind elismerést és dicséretet érdemeltek. A fáradságos és igazán nehéz rendezést Puskás Samu és Zakariás István urak vállalták".
A népi színjátszás m éreteit bizonyítja az a tény, hogy a falu különböző pontjain szintén műkedvelő társaságok alakultak. így történt ez Csutakfalván is, ahol egyre több színelőadást szerveztek. Példának okáért kiemeljük a Gyergyói Újság 1932. április 24-i közleményét: „A Remetei csutakfalvi műkedvelő ifjúság a IV . tízes tűzifecskendő beszerzése javára színelőadást tartott a községháza nagytermében. Színre hozták K. Pop János Csiperkekalap című eredeti népszíművét 3 felvonásban. A darab rendezői voltak Mihálykó Imre ig.-tanító és Tamássy Imre tanító, akiknek fáradságot nem ismerő lelkes munkásságuk eredményezte a szép sikert. Közreműködtek Pál Simon, Szabó Sándorné, Ivácson Antalné, Ferencz János, László Péter, Szabó Sándor, László Jánosné, Portik Bakai István, Laczkó Albert István, Nagy György István, Portik B. Isvánné, Portik H. Ádámné, Ivácson Antal, László György, László János, Brassai Antal, Portik H. Ádám, valamennyien jól játszodtak.“
A gyergyóremetei műkedvelők sok esetben operett előadásokkal is m egpróbálkoztak az ún. szőttes bálok keretében. Ilyen esetről tudósít a Gyergyói Újság 1931. április 19-én: ,,A remetei szőttesbál a nehéz gazdasági viszonyok ellenére is várakozáson felül sikerült. Az Obsitos című operettet adták elő ezúttal a remetei műkedvelők. Helyszűke miatt neveiket jegyezzük csupán ide azzal, hogy kivétel nélkül derekasan kivették részüket a nemes munkából; Kábdebó Antalné, Kábdebó Viruska, György József, Elczner István, Puskás Árpád, László József, Miklósi Jenő, Csíki József, Zsigmond László, Kábdebó Micike, Miklósi Margit, Puskás Márta és Zakariás Jutka. Külön elismerés illeti Zakariás Istvánnét, aki a zongora kíséretet látta el kifogástalanul, s Puskás Piroskát a sikerült rózsatáncért,“
Más esetekben a zenekíséretet az iparos dalárda biztosította. Ilyen esetről emlékezik meg a Gyergyói Újság 1928. október 28-án: ,,folyó hó 2l-én tartotta az idény első kultúr délutánját, gazdag műsorral, mely alkalommal, a színrehozott Zeneszerző című 7. felvonásos bohózat mellett sikeresen közreműködött a Borbáth József főkántor vezetése alatt műköaö iparos dalárda.“
A gyergyóremetei műkedvelés méretei meglepőek. A jelenség m agyarázatát nemcsak mi, hanem a korabeli emberek is keresték. Az egyik gyergyói újságíró 1926. április 30-án így ír erről: „jelen időnkben tán Remete az a község, ahol a kultúr szeretet, szép iránti vágy fokozódó tendenciát mutat és békés nívójú társaséletet él. Itt még megterem a sok dudva között a jó, szép, az értékes is, az erős akarat pompásan győz a kor fásult szelleme fölött."
A gyakori előadások egy felkészült, hozzáértő közönséget alakítottak ki. Ezekről az emberekről olvashatunk 1935. április 27-én a Gyergyói Újság hasábjain: „Kevés színpadi alkotás tett rövid idő alatt akkora népszerűségre szert mint Paul Athelme Abbé c. színműve (...) Alakjai szenvedő, küzdő emberek, kiknek életébe bekapcsolódik a néző és végigkíséri lehulló és felemelkedő sorsukat az első jelenettől az utolsóig. A darab népszerűsége egyben a közönség reabilitását is jelenti, azét a közönségét, akire tudatlan ripacsok ráfogták, hogy a komoly művészi értékek nem érdeklik őt. Csak szórakozni megy a színházba, mulatni akar; nem is mulatni, de — bocsánat a kifejezésért — röhögni a ,,zrís" dolgokon, hogy elfelejtse a hétköznapok nyomasztó gondjait. Rosszindulatú buta ráfogás ez, minek élénk cáfolatát láttuk a remetei műkedvelők f. hó 22-én megtartott, igen jól sikerült előadásán is.“
Felismerhettük, a gyergyóremetei színjátszásnak jelentős hagyományai vannak. E zt a kulturális hagyatékot a szocializmus éveiben új köridmények között, az új lehetőségek szintjén fejlesztették tovább.
Garda Dezső
Művelődés 1981 XXXIV. Évfolyam 12. szám
